Pécs nevezetességei nem csak azoknak, akik először járnak a városban!

pécs nevezetességeiPécs nagyon sok embernek jelenti a világ közepét – ahogy persze Budapest, Szeged vagy éppen Esztergom is, hogy csak néhány nagyobb várost említsünk Magyarországról. Ami miatt megéri Pécsre látogatni, még annak is, aki már járt a baranyai megyeszékhelyen, azok elsősorban a minőségi programok lesznek, melyek között fiataloknak, gyerekeknek szánt programpontok is bőséggel akadnak. Így akár még esőben is el lehet tölteni az időt a városban; nem kell, hogy hétágra süssön a Nap, bár a Mediterrán Hangulatok Városában ez sem számít hátránynak. Pécs nevezetességei. Mivel nagyon sok helyszín akad Pécsen belül, így térkép sem árt a megfelelő tájékozódáshoz – kivált annak, aki úgymond „elsőbálozóként” jelenik meg Pécs utcáin. (A Mecsek környéke térkép nélkül például kimondottan nehezen fedezhető csak fel eltévedés nélkül.) A település nevezetességei PPT formájában fent vannak ugyan a neten, ám ha már valaki a városba látogat, akkor érdemes azokat személyesen is mind megcsodálnia. Ehhez a Szabadság utcában elérhető magánszállás kellő alapot tud biztosítani, hiszen aki itt száll meg egy vagy több éjszakára, annak a belváros közvetlen közel lesz; mindez pedig nagyon jól tud jönni akkor, ha az illető könnyen és gyorsan szeretne ide-oda közlekedni, programozni.

Szabadság Apartman

7623, Pécs, Szabadság utca 13 2/5

+36-20-662-80-04