Minden, amit a Fordulat Autósiskoláról tudnod kell!

Szponzorált tartalom

Fordulat Autósiskola
Fordulat Autósiskola

Idén ismét megtanultam azt, hogy az egészség a legfontosabb, de tényleg, akár a szeretteinkről, akár a saját egészségünkről van szó. Nem elég, hogy a papám kórházba került az év elején – szerencsére nem kellett sok időt bent töltenie, és azóta már kicsattanóan jó formában van –, engem egy kisebb közlekedési baleset ért, ami ugyan a helyzethez képest kifejezetten szerencsésen végződött, azonban így is sok bosszúságot és fájdalmat jelentett és jelent nekem nap, mint nap. Hálás vagyok a sorsnak, hogy nem tört el semmim, nem ütöttem be a fejemet, ugyanakkor a sürgősségin szakadt sebbel az összevarrásra várni, hónapokig fennmaradó tünetekkel, fájdalmakkal az eset után nem túl felemelő, és akkor még a rendőrségre is mászkáljon az ember egy vétkes sofőr miatt… Tényleg örülök, hogy nem történt nagy baj, de ahogy szokták mondani, ez éppen elég nagy baj. Viszont szerencsére örömök is tarkítják a napjaimat: mindkét húgom idén diplomázik, anyukánk anyukája pedig a 80. évét ünnepli jövő héten – jönnek a családi ünneplések!

Sokat gondolkoztunk, mit adjunk a két diplomás lánynak ajándékba. Igazi nagyvárosi lányok, akik eddig jól elvoltak az egyetem és a lakás között, ugyanakkor egy ideje emlegetik, hogy szeretnék letenni a jogsit – így találtunk rá a Fordulat Autósiskola weboldalára, ugyanis sok helyről hallottuk, hogy ez egy nagyon jó értékelésekkel bíró autóssuli. Ráadásul mint megtudtuk, a Fordulat Autósiskola ajándékutalványokat is forgalmaz, így személyre szabott, névre szóló ajándékot tudunk csinálni a jogosítványokra ajándéknak szánt összegekből. Azt is ki tudjuk választani, hogy milyen legyen a grafika, például szerepelhet rajta az, hogy a diplomázásuk alkalmából kapják az utalványukat, valamint plusz pont, hogy az összeg is tetszőlegesen alakítható, nincsenek megadva fix áras utalványok. Ráadásul bármilyen autós és motoros tanfolyamra beváltható az adott összeg. A Fordulat Autósiskola tehát jó választás, ha hasonló ajándékban gondolkozik bárki a szeretteinek, de egyébként is tudom ajánlani, hiszen tényleg nagyon jó véleményeket hallottunk róla. Ráadásul az egész KRESZ tanfolyamot le lehet tudni online verzióban, e-learning formájában, ami szerintem sokak számára jelent felüdülést – a tantermi oktatásnak is megvan ugyan a maga előnye, de a mai rohanó világunkban sokkal praktikusabb, ha az időbeosztásunkhoz teljesen igazódó online tanulási forma is a rendelkezésünkre áll. Ráadásul az online KRESZ tanfolyam akár sokkal gyorsabban, de nem kevésbé eredményesen végezhető el, mint a tantermi képzés, így ez is kifejezetten mellette szól. És ez csak egy a számtalan előny és pozitív meglepetés közül a Fordulatnál…

Bízom benne, hogy sokak számára hasznos volt a bejegyzés, amiben bemutattam a Fordulat Autósiskolát, és az általuk kínált lehetőségekre is igyekeztem kitérni valamelyest, a teljesség igénye nélkül. Ha egy megbízható autósiskolát keresel Budapesten – akár saját magad részére, akár szülőként a gyermekednek -, akkor azt hiszem, megtaláltad: a Fordulat jó választás minden szempontból. Ráadásul előzetes kalkulációnkban, hogy mégis mennyibe kerülhet egy jogosítvány, már a weboldalról segítséget kaphatunk, emellett megannyi blogbejegyzés és hasznos poszt, menüpont segíti a tájékozódást és az informálódást a jogosítvány és a vezetés témájában. Ha egy mondatban kéne összefoglalnom: a Fordulat az, amit szülőként elég jónak ítélsz ahhoz, hogy ide járjon a gyereked, tanulóként pedig elég menőnek ahhoz, hogy továbbadd a hírt, hogy a Fordulat Autóssulinál fogod megszerezni a jogsit!