A tehertaxi különlegessége, hogy egy bútort is szállít nekünk!

Szponzorált tartalom

tehertaxi
tehertaxi

Egyáltalán nem felesleges időtöltés böngészni a neten a szolgáltatások árai között, ugyanis könnyen lehet, hogy ugyanazt a dolgot sokkal olcsóbban is elérhetjük, mint arról előzetesen tájékoztattak bennünket!

Az egyik barátnőm éppen a fürdőszobáját újította fel, amikor ezzel szembesült. Végre megtalálta azt a mosdószekrényt, ami tökéletesen megfelelt méreteiben és kinézetében, amit egy nagy áruházban talált meg. Ott egyből el is kezdett kérdezősködni, hogy mennyibe kerül a házhozszállítás. Mivel a lakcíme egy másik, távolabbi kerületben található, végeredményül elég borsos összeget ajánlottak ki neki. Ezen felbuzdulva elkezdte körbejárni a témát, hogyan oldhatná meg olcsóbban a bútor házhozszállítást.

Itt bukkant rá a tehertaxi szolgáltatásokra, amelyek keretein belül lehetősége van az embernek csak egy bútor szállítását kérni. Az atehertaxi.hu oldalon talált jó ajánlatokra, így hát nem is várt tovább, egyből felhívta a céget, hogy megbeszélje vele a részleteket.

Mivel a saját autója nem éppen megfelelő arra, hogy nagyméretű, főleg összeszerelt bútorokat szállítson vele, muszáj volt másképpen megoldania, bár tény, hogy így lett volna a legolcsóbb, de elkerülhetetlen volt.

A tehertaxi Budapesten gondoskodott róla, hogy rövid határidőn belül kiszállításra kerüljön a megvásárolt bútordarab, ráadásul a szállítókkal azt is meg tudta beszélni, hogy cipeljék fel neki a második emeletre, ahol lakik. Összességében tehát sok időt és pénzt spórolt meg magának, hiszen az áruház egyébként csak az épület főbejáratáig vitte volna a bútort, tehát a cipekedésről is gondoskodnia kellett volna.

Az olcsó szolgáltatás egyúttal minőségi volt, hiszen a szállítók ügyeltek rá, hogy ne sérüljön meg a szállítmány, tehát tényleg ügyesek voltak. Nálunk nemsokára a terasz kerül renoválásra, közeledik a tavasz és szeretnénk egy kicsit nyitni a természet felé. Új bútorok kellenek, de legalábbis egy kényelmes kültéri darab igazán jó lenne. El is kezdem már most nézegetni a termékeket, hogy mielőbb megtalálhassam a megfelelőt. Hogy milyen lesz, azt még nem tudom, de egy biztos: a tehertaxi olcsóbb, úgyhogy én is velük fogok szállíttatni!