Szponzorált tartalom
A legjobb gyerekkori barátnőm férjhez megy, el sem hiszem! Annyira örülök nekik, már régóta vágyott arra, hogy menyasszony legyen – ha minden jól megy, akkor pedig jövőre meg is tartják az esküvőt szűk körben, a családdal és a közeli barátokkal. Már arról is beszéltünk, hogy milyen lánybúcsút szeretne, noha egyelőre inkább azt vettem ki a szavaiból, hogy inkább azt tudja, hogy milyet nem szeretne – az esküvővel azonban fejben nagyon jól állnak, már szinte minden ki van találva, már csak a jövő kora őszi időpontot kell szerencsésen megtalálniuk és kifogniuk a kiválasztott helyszínen.
Tőle tudom azt is, hogy állítólag szökőévben házasodni balszerencsét jelent – ennek ellenére nem gondolom, hogy 2024 nem lesz tele esküvőkkel, de azért ők biztos, ami biztos alapon letudják inkább 2023-ban. Furcsa, hogy már ebbe a korba léptünk, hogy évente több esküvőre is hivatalosak vagyunk, ez vált természetessé, noha még annyira élénken él bennem a kamaszkorunk emléke és a fiatal felnőttkor is. Hihetetlen, milyen gyorsan repül az idő. Erről pedig eszembe jutott, hogy egy nap valószínűleg én is meg fogok házasodni.
Azt már évek óta tudom, hogy addigra az egyik legfőbb küldetésem, hogy rendbe hozassam a fogaimat. Aggasztott az, hogyan alakulnak majd a fogpótlás árak, mire eljutok oda, másfelől viszont tudtam, hogy rám fér a fogszabályozás is, noha legalább az alsó fogsorom viszonylag rendben van. Ennek örömére – meg hogy felfedezzem végre az aktuális fogpótlás árakat – belevetettem magam a számomra megfelelő fogászati rendelő felkutatásába, és szerencsémre nem csak az internet, de a kollégáim is figyelmembe ajánlották a tőlünk nem messze, a Kacsa utcában található fogászati rendelőt, ami a Prime Dental Center nevet viseli. Itt teljes körű fogászati szolgáltatást nyújtanak, amelybe beletartoznak a fogpótlások is és a fogszabályozás is, nagy szerencsémre. (Meg kell, hogy mondjam, ráadásul sem a fogpótlás árak, sem a fogszabályozás ára nem látszott olyan elvetemülten soknak.) Szeretem, ha egy weboldal sok információt kínál, anélkül, hogy fel kéne vennem egyből a kapcsolatot az adott céggel – nos, ez a fogorvosbudapest.info oldalra teljes mértékben igaz. Nem csak a Prime Dental Center munkatársait és díjszabását ismerhettem meg, hanem a weboldalon még sok hasznos információ is szerepel az egyes kezelések bemutatásánál. Itt olvastam azt is – az egyik szuper, fogszabályozást részletesebben bemutató bejegyzésben –, hogy előfordulhat olyan helyzet is, amikor az állcsonttal is foglalkozni kell. Ebben az esetben egy komplex beavatkozásról beszélhetünk, ami sebészeti beavatkozással is jár(hat). De ettől sem kell megijedni, ugyanis a fogszabályozás megkezdése az első lépés, és utána kerülhet sor a műtétre, amennyiben szükséges, majd ismét folytatódhat a fogszabályozás. A fogpótlás szintén nem egy perc alatt kerül a helyére, szóval ezekre a komolyabb beavatkozásra bőven van idő felkészülni, átbeszélni a velük kapcsolatos részleteket, felmerülő kérdéseket. Tehát egy szó, mint száz: ezektől sem kell félni! Most már én is tudom.
A fogpótlás árak mellett magával a fogpótlással kapcsolatban is sok érdekességet olvastam. Noha megoldás lehet a híd vagy az implantátum, de itt is igaz, hogy nincs két egyforma eset és ugyanolyan megoldás, hanem mindig személyre szabottan kell gondolkodni, az életkort, a fogak állapotát és a hiány mértékét is figyelembe véve. A hangsúly azon van, hogy mindenre meg lehet találni a megfelelő megoldást, de azt csak körültekintő állapot- és igényfelmérés után lehet körvonalazni.
Szokták mondani, hogy megérzi az ember, ha eljön az igazi: nem akarok nyálas lenni vagy túlzásokba esni, de én a fogorvosi rendelővel kapcsolatban is így éreztem. Ezért is tudom ajánlani őket tiszta szívből, mert jobb fogorvosi ellátást nem is kívánhatnék.