Szponzorált tartalom
A nedves falak, a dohos levegő a házban nem másra utal, mint vizesedésre. A szigetelés hiánya miatt gyakran fordulhat ez elő, ugyanakkor a túlszigetelés sem egy optimális dolog, tehát érdemes szakértőre bízni a feladatot.
Az utólagos vízszigetelés vályog házak esetében is lehetséges, ezért hiába egy régi épület, ami problémás, segíthet a vályogház vízszigetelése. Immáron kiváló technikai megoldások állnak rendelkezésre abban az esetben, ha utólagosan szeretnénk vízszigetelni a házat.
Ez a fajta szigetelés sajnos nagyon sok épület esetében hiányzik. Ennek hatására gyakran előforduló probléma a falak vizesedése és a penész, ami nem túl előnyös egyik háztartásban sem, hiszen egészségünkre veszélyt jelent. Amikor egy ingatlan vásárlására adjuk a fejünket, nem árt előzetesen átnézetni egy szakértővel azt, hogy kiderüljön, ebből a szempontból hogy áll az épület.
Az utólagos vízszigetelés, ahogyan a nevében is benne van, utólag is megvalósítható. Tehát nem gond az, ha eddig nem történt meg, később is elvégezhető. A teljes munkafolyamat elvégzésével, melynek része a sótalanítás, máris kiküszöbölhető a probléma. Egyfajta légpórusos vakolat kerül fel a falra, hogy a benne maradt sók ne vegyék fel a nedvességet a külső levegőből. Ezt a technikát vályogházak esetében is alkalmazni tudják.
Az Axcis Bau jelentős tapasztalattal rendelkezik ezen a területen is, ezért biztosan állíthatja, hogy bár megoldható az utólagos víszigetelés házilag is, bizonyára olcsóbb lesz, azonban nem biztos, hogy beválik, mivel nem véletlenül tanulják a szakemberek évekig ezeket a technikákat.