
A múltkor egy nagyon jó kezdeményezésen vettem részt. A közeli művelődési házban ruhavásárt szerveztek, amire árusként és potenciális vásárlóként is nagyon kíváncsi voltam. Nagy problémát okozott eddig ugyanis, hogy nehezen válok meg a ruháimtól, de szerencsére időben felismertem, hogy ha így folytatom tovább, helyünk nem sok lesz, ezért elkezdtem szelektálni. Természetesen jó pár ruha sajnos kidobásra várt – bár előszeretettel „hasznosítok újra” törlőrongy, pólófonal, és számos DIY projekt képében anyagokat –, ezek mellett pedig volt olyan is, ami családnak, ismerősöknek vagy adományba ment. Ugyanakkor voltak bőven olyan ruhadarabok is, amikről úgy ítéltem meg, hogy hozhatnak is egy kis pénzt a konyhára, mert kifejezetten jó állapotban voltak, egyszer-kétszer használtak akár. Így el is döntöttem, hogy ezen a vásáron bérlek egy asztalt, illetve egy teljes ruhafogasnak is helyet, így a kabátoknak, cipőknek és a kiszelektált táskáknak is lesz hely.
Persze azért sok olyan dolog van, ami most hiába nem divatos – vagy csak egyszerűen már nem szívesen veszem fel –, de megtartom, mert a divat folyton ismétli önmagát, ahogyan ezt láthattuk a 90-es évekbeli szettek térhódításával, most pedig a 2000-es évek trendjeivel. Bár utóbbival kapcsolatban még vannak ellenérzéseim… A 90-es évek divatját viszont imádom, így nem kifejezetten zavar, hogy nem a legeslegfrissebb trendek szerint öltözködöm. Amúgy sem hiszem, hogy a cargonadrág előnyös lenne nekem, de majd felpróbálok egyet… No de lényeg a lényeg, úgy álltam a vásárhoz, hogy lehetőleg ne a vásárláson, hanem az eladáson legyen a hangsúly. Ismerem magamat ugyanis, hogy mivel az öltözködés, és úgy kompletten a megjelenésem (smink, haj, kiegészítők) is a művészi önkifejezésem egy formája, úgyis valamire el fogok csábulni. Azonban szigorú feltételeket szabtam magamnak, és megfogadtam, hogy maximum a bevételem összegének a hatodáért vásárolhatok. Így garantált volt az, hogy biztosan kevesebb cuccal távozom a vásárról, mint amennyivel érkeztem. [Read more…]








